2015. július 28., kedd

4. nap (július 8.) - Rajna-vízesés

Éjszaka meg is jött a várva várt hidegfront, borongós időre, szakadó esőre ébredtünk. Ennek megfelelően meleg- és esőholmikkal is készültünk a Rajna-vízeséshez, de a várakozásunkat megcáfolva végig napos idő fogadott minket Schaffhausenben.


A szikla tetején álló Laufen kastélyban lehet jegyet venni a vízesésnél kiépített kilátóhoz, az azonban rejtély, hogy itt miért nem lehet a hajóutakra is jegyet kapni.


A naiv turista csak a kastély alatti kikötőben szembesül azzal, hogy vehetett volna kedvezményes, kombinált jegyet is a három legérdekesebb hajóútra (1, 2, 4) plusz a vízesés-kilátókhoz (C).


Mi ezt a trükköt már ismertük, úgyhogy előrelátóan a kikötőben vettünk kombinált jegyet. A pirossal jelölt hajó a folyó két partja között szállítja az embereket, a többi sétahajó a másik partról, a Wörth-torony mellől indul.


A túlsó partra érve először elsétáltunk a vízeséshez, ahol láttunk egy szép vízimalmot, és különböző helyekről megnéztük, hogy zúdul alá a víz.








Ezután hajóra szálltunk (kék útvonal), és közelebbről is megcsodáltuk a víz félelmetes erejét.




Vercsivel addigra megbeszéltem, milyen jó móka ingyenzuhanyt venni a nagy melegben, úgyhogy esőkabát nélkül élvezte a vízpermetet. A térképen sárgával jelölt harmadik hajókázás során bevittek minket a vízesés közepén álló sziklához, amely hősiesen ellenáll a víz ostromának. A tetejére kilátót építettek, amelyre keskeny, csúszós lépcsőn lehet feljutni.






Utána visszahajókáztunk a folyó bal partjára az ottani kilátókhoz, majd átsétáltunk a kastély udvarán, ezzel zártuk a napot.




Végezetül néhány adat a vízesésről azoknak, akik szeretik a számokat:


Szélessége: 150 méter
Magassága: 23 méter
Meder mélysége: 13 méter
Kora : kb. 15 000 év
Átlagos vízhozam nyáron:    600 m3/s (azaz 600 000 liter másodpercenként!)
Átlagos vízhozam télen:     250 m3/s
Valaha mért legkisebb vízhozam: 95 m3/s (1921)
Valaha mért legnagyobb vízhozam: 1 250 m3/s (1965)


2 megjegyzés:

LinkWithIn

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...